Az egész akkor kezdődött, amikor Irinyi János rájött, hogy hogyan gyújthat meg egyszerűen valamit, anélkül, hogy tüzet csiholna.(Most arról beszélek, hogy feltalálta a gyufátJ) Amikor megalakult az iskola, az akkori emberek fejében, gyufa nélkül is lángra kapott egy ötlet. Ez nem volt más, mint hogy az iskola névadója a gyufa feltalálója legyen. Ezek után minden megváltozott, az iskola híre Tűzviharként száguldott végig a környéken, és mindenki az Irinyiről beszélt és ide akart jönni, tanulni Ezt akarta az a 35 fő, akik 2004. februárjában továbbküldték a jelentkezési lapokat, és akiket sikeresen fel is vettek a mi osztályunkba. Így találkoztunk, először amikor az első Irinyis könyveinket vehettük át, majd amikor beiratkoztunk a sulibaJ Teltek a napok és a jelenlegi csapat 2004. szeptember 1-jén, nagy izgalmak közepette  összeállt. Akkor is 35 főt számoltak a tanárok, meg mi isJ. Az első 1 héten viszont újabb 2 tag csatlakozott hozzánk… gondoljuk azért, mert már akkor nagy híre volt az osztálynakJ.  Mikor ofőnket megismertük, szerintem nyugodtan mondhatom, hogy ha nem is az egész osztály, de a többség megkedvelte. Hogy mért? A válasz egyszerű! Töltsetek vele egy órát… aztán próbáljatok róla rosszat mondani… nem hinném, hogy nagyon sikerülne. (Ezt most nem nyalizás miatt írom!)
Az első 1-2 hónap az ismerkedés jegyében telt, ám ahogy telt az idő, úgy szoktunk össze. Kialakultak a barátságok, amelyek, lehet, hogy egész életünk során elkísérnek majd bennünket. Az első úgymond közös bulink, a Diák-nap utolsó napján rendezett parti. Ha nem is az egész osztály, de a többség az itt is itt voltJ.  Ez után az hozott minket izgalomba, hogy milyen lesz majd az avatásunk, amit nálunk Gólya-avatásnak hívnak. Sokszor hallottuk, hogy majd ekkor és ekkor jönnek a „nagyok” és majd jól megszívatnak minket… jöttek is, de a „nagy szívatás” nem is volt olyan nagy.J Inkább vicces volt, mint égő. Majdnem elfelejtettem, hogy a bulizás és ismerekedés mellett, a tanárainkat is volt szerencsénk megismerni. Nem szeretném most azt elemezgetni, hogy kiket szerettünk (és szeretünk), mert nem sok értelmét látom, hiszen mindenkinek meg van a saját kedvence. Nagyon rendesek voltak velünk, segítettek meg mindenben, amibe a segítségüket kértük… 2 hét után már elég rendesen elkezdték a tanítást is, persze a mi bánatunkra, mert szerintem mi még vártunk volna ezzel.J De már kár ezen rágódni, úgyse az van, amit mi akarunkJ. Szép is, lenne, elég sok minden akkor kimaradni az órarendünkből, én azt hiszem. Visszatérve az eredeti témához (az osztályhoz, ha még valakinek nem tűnt volna felJ), elérkezett a „várva várt” Gólya-avató … Nagyobb felhajtás volt az egész körül, mint amikor valamilyen nemzeti ünnep volt. Az egész suli lázban égett ettől az estétől. Egyesek, azért hogy a gólyákat láthassák „szenvedni” (elfelejtették, hogy egykor ők is így kezdték), mások pedig azért, hogy ugyan milyen feladat jut nekik majd …Sikeresen zárult végül is az egész avatás. Nem volt annyira „húú de nagy szívatás”.J

Karácsonyra adakoztunk a rászorultaknak. Ez azt jelenti, hogy olyan embereknek adtunk ételt és ruhát, és egy közös éneket, akiknek nem adatott meg, az ami nekünk, hogy boldogan, meghitten a családjukkal, fedél felett tölthessék el az év legszebb ünnepét a Karácsonyt. Az első félév végére már nem is tűnt úgy, hogy még alig ismerjük egymást. Tény hogy még nem ismerte senki nagyon a másikat, de összeszoktunk egy bizonyos szinten. Legkönnyebb dolga talán azoknak volt, akik már ismertek valakit korábbról, így a beilleszkedés sem volt olyan nehéz, és talán még jobb barátságba kerültek, mint akkor, mikor még nem voltak tagjai az osztálynak. Fél év alatt kiderült sok minden. A környék szinte minden részéről hoztunk magunkkal egy kis darabot, hiszen sokak közülünk vidékiek. Többek közt az is kiderült, hogy nem is vagyunk buták (nem mintha valaki mondott volna ilyet valakiről is), hiszen több tanulónk is indult különböző versenyeken. Például matek és környezetvédelmi versenyen, de még nyelvtan versenyen is voltak, még az év első felében. Ezzel szerintem bebizonyítottuk, hogy attól hogy magatartásunkkal kissé bajok vannak, a szorgalmunk az elég jóJ. Nem sokkal a félév lezárása után jött egy újabb buli. Név szerint a Farsang. Itt mutatták be tánctehetségüket, osztályunk táncosai, nagy sikert aratva. De ugye nem csak bulizásból áll a középiskolai diákélet. Ahhoz, hogy az évet sikeresen zárjuk mindent megtettünk, a tanárok pedig mindent megtettek azért, hogy nekünk ez ne menjen olyan egyszerűen.J Hát ekkor tudtuk meg csak igazán, h az élet nem fenékig tejfelJ. De mi mást tehettünk, mint hogy egy kicsit előszedtük régen használt könyveinket és bele-bele pillantottunk néhányszor. Sokszor érezte szerintem mindenki azt, hogy ez a tanár ilyen meg, olyan, meg hogy mennyire szívat minket. De szerintem mire odaérünk, hogy érettségi, addigra sokan meg fogják érteni, hogy miért voltak velünk ilyenek a tanárok. Ők csak a lehető legjobbat akarják kihozni belőlünk. Ahogy teltek a napok, a hetek, kitavaszodott és ekkor voltunk a Rendőr napon is. Sok érdekességet láthattunkJ. Kaptunk tollat és héliummal töltött lufit.J Ujj és tenyér lenyomatot is készíthettünk de ez még nem azt jelenti, hogy felvettek minket a rendőrségen a bűnözők listájára.J Aki akart, az különféle fegyvereket is kipróbálhatott (persze nem volt megtöltveJ). A legtöbben viszont a rendőrautóval való „száguldozást” választották. Persze erre „kiképzett” rendőr száguldozott, de be lehetett ülni mellé.JMájusban aztán beindult a nagy év végi hajrá is. Eljött az osztálykirándulás is szép lassan, amit már nagyon vártunk. A kiszemelt hely az Esztergom-Visegrád-Szentendre volt. Az osztály elég jó napokat, és annál is jobb éjszakákat töltött el a 3 napos kiruccanás alatt. Persze vitáktól nem teljesen volt mentes, de meg lehet érteni, hiszen ennyi különböző embert összezárni 3 napra… olyan, mint egy valóság showJ. Mielőtt még valaki azt hinné, hogy végig buliztuk a 3 napot, felhívnám a figyelmét, hogy voltunk múzeumot nézni, a Szentendrén található Marcipán múzeumban, ahol találkozhattunk sok ismerős mese figurával, híres épületekkel, és híres emberekkel. Michael Jakson életnagyságú marcipánszobra mellé is beállhattunk és közös fotót is, készíthettünk veleJ. Természetesen itt minden kiállított mű az teljes egészében marcipánból állt. Ha arra jártok feltétlen ugorjatok be, mert elég csodás ami oda bent van, a látogatás végén, pedig az ott készült marcipánokból is vásárolhatsz, persze nem a kiállított művet veheted megJ. Megtekintettük skanzent is (még mindig Szentendrén járunk), ahol az ország különböző tájegységei képviseltették magukat, és még szórakozni is lehet bent, hiszen számos program várja az oda látogatókat. Másnap Esztergommal ismerkedhettünk egy kicsit, és Budapesten is jártunk, a Csodák Palotájába, és a West End City Centerbe is, bár ide csak ebédelni ugrottunk be.J  3. nap a nyári bob-pályát látogattuk meg, majd a Visegrádi várba is benéztünkJ. Ezután már csak a hazaindulás maradt, de nagyon jól éreztük magunkat. Mikor „haza”(a sulihoz) értünk (ami este volt) mindenki haza ment, és másnap mehettünk is iskolába. Fáradtak voltunk nagyon, a tanárok azon a napon nem is nagyon tanítottak, inkább arra voltak kíváncsiak, hogy hogyan éreztük magunkat. Mi pedig meséltünk.J Persze csak azt, amit ilyenkor szabadJ.  A kiruccanásunk után már csak napok voltak hátra a tanévből. Hamar eltelt az a pár nap, és már itt is volt a régen várt nyári szünet. Az évvégére sokat okosodtunk, Jez kiderült a tanévzárón kiosztott bizonyítványokból isJ

Sajnos, ahogy az utolsó pár nap, a szünet is hamar elszállt. 2005. szeptember 1-jén megint a 02-es terem padjait koptattuk a koliban.(ott van az oszt.termünk) Mindenki újult erővel kezdtük az új évet, de már csak 35-en. 2-en is távoztak tőlünk…Nem csak diákok, de tanárok is távoztak az iskolánkból, vagy egyszerűen  csak az osztályt nem tanítják már. Helyettük kaptunk új és fiatal tanárokat, de nem felejtettük el azokat sem, akik már nem minket tanítanak. Higgyétek el, hogy sokszor gondolunk rájukJ

Az osztály most talán még jobban összeszokott, és jobban összetartóbb lett, mint az első évben. Igaz a panasz több ránk, nagynak mondható a hírünk, hiszen nem sok olyan diák, vagy tanár lehet, aki még ne halott volna a 10.B-rőlJ. De ez nem feltétlen azt jelenti, hogy rossz hírünk van. Ez lehet jó isJ. Versenyekre ugyanúgy járnak tőlünk, mint az előző évben. Év elején összehoztunk egy kis szalonnasütéses délutánt. Egyik osztálytársunk beengedte az osztályt hozzájuk, és egy egészen jó kis beszélgetős délután jött összeJ. Már a Gólyabálon se minket szívattak, és mi is elfelejtettük egy kis időre, hogy minket tavaly avattakJ. Diák-napon is volt szintén egy buli, ahol a többség az ott volt. A félév első felében voltunk a kazincbarcikai Drog és Bűnmegelőzési Napon. Rendőrök, pszihológusok és drogfogyasztókkal foglalkozó szakemberek figyelmeztettek a ránk nagy veszélyt jelentő drogfogyasztásra és bűnözésre. Olyan igaz történeteket halottunk, ami szerintem sokakat sokkolt.
Eddig nem nagyon olvashattatok arról, hogy hogyan telik nálunk egy tanítási óra…nem véletlenülJ A végére tartogattam…. Azt hiszem néha ezek a legizgalmasabbak számunkra…bár tanáraink ezeket kicsit másképp mesélnékJ. Sok tanár tanít minket, így már tudunk különbséget tenni jó és jobb tanár közöttJ és tanítási módszerek között is.JMostanra már kiismertük valamennyire a tanárainkat. A legtöbb óra elég jó hangulatúJ Ha pedig nem lenne az, mi gondoskodunk rólaJTanáraink nem nagyon, örülnek ennek…
Na inkább nem írok már erről semmit…J Ez nem csak nálunk megy így…úgyhogy…J

 Most pedig megint itt a félév. Megint volt egy nagy hajráJ. Megint mindenki elkövetett mindent, bár a félév az nem volt bukás mentes…L De év végére reméljük mindenki javítani fogJ. Osztálykirándulásra most nem olyan messze, -mint tavaly- Debrecenbe megyünk, ismét 3 napraJ (DEBRECEN készülj!!! JÖVÜNK!!!!J)

Hát ennyi… itt a vége… ez lenne a mi kis 1,5 éves kis csapatunk rövid kis története. Folytatás az lesz, hiszen 2,5 év még mindig előttünk állJ Addig még sokat hallhattok rólunkJ. Persze csak jótJ!!!